Vasárnap újabb két aranyérmet szerzett a magyar maratoni válogatott az oklahomai világbajnokságon. Női K-2-ben nagyszerű versenyzéssel diadalmaskodott Csay Renáta és Bara Alexandra párosa (Csay Reni immáron 15. világbajnoki címét ünnepelhette), és C-2-ben is a dobogó legfelső fokára állhatott fel a Kövér Márton, Dóczé Ádám alkotta magyar duó.

„Szép napot zártunk ma is – értékelte a versenyt Weisz Róbert, a felnőtt csapat vezetőedzője. – Reniék nagyon taktikusan versenyeztek, már a verseny elején megléptek a mezőnytől a cseh párossal együtt. A két egység végig fej fej mellett haladt, majd az utolsó futószakasz után a lányaink robbantottak, és a csehek már nem bírták el ezt a tempót, leszakadtak. A másik magyar egységnek Csernák Edinának és Váczai Enikőnek sajnos az elején kormánygondjaik adódtak, és bár később szépen jöttek fel, végül az ötödik helyen zártak. A férfi kenusok versenye is magyar aranyat hozott, a verseny elején négy egység, a mieink, valamint a két spanyol hajó elhúzott a mezőnytől, aztán egy robbantást követően leszakadt a Bodonyi András, Viola Viktor páros, majd Ramon Ferróék is. Az utolsó előtti futásnál pedig Kövér Marcinak és Dóczé Ádámnak sikerült leszakítani a másik spanyol duót is és magabiztosan nyertek. A férfi kajakverseny igazi horror volt, az első körben még a Noé testvérpár vezetett, majd a második körben leszakadtak és kialakult egy tíz tagú vezetőboly, amely körről körre fogyott el. A végére egy négy tagú boly maradt, amelynek tagja volt a Boros Adrián, Solti László páros is, akik a végén mindössze egy hajót kaptak a győztes dél-afrikai egységtől.”

A magyar csapat szenzációsan teljesített Oklahomában, a mieink tíz aranyérmet nyertek és természetesen az éremtáblázat élén zártak.

Forrás: Magyar-Kajak Kenu Szövetség