– Kiváló körülmények álltak rendelkezésünkre ebben az évben – fogalmazta meg a tábor vezetője. Az idén a tábor „visszaköltözhetett” a Liszt ferenc Ének-zenei Általános Iskolába, amelyet tavaly a felújítás miatt nem tudtak használni, és az is csodálatos élmény volt a gyerekeknek, hogy játszhattak a város által közadakozásból megvásárolt, csúcskategóriás Steinway hangversenyzongorán a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

Az idei tábor a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jöhetett létre, de a szervezők számíthattak Vásárhely segítségére is, és a minden este sorra kerülő koncerteknek, amelyeken a művésztanárok muzsikáját hallgathatták a táborlakók és a város zeneszerető közönsége egyaránt, az Unitárius templom adott otthont.

A szombat esti zárókoncert különleges azért is, mivel annak programját csak a hét közepén állítják össze a táborban tanító tanárok, és ez ad lehetőséget arra, hogy a növendékek megmutathassák, mi mindent sajátítottak el az elmúlt hét folyamán. Az idei év táborában több mint ötven hallgató vett részt, fejlődésüket tizenhárom művésztanár segítette.

Dratsay Ákos elmondta: az idei, huszonkettedik tábor után már a jövő évi tábor szervezése kezdődik meg, amely továbbra is a hagyományokra épül, azonban minden évben igyekeznek a részletekben új ötleteket megvalósítani.

Arnay