A szerdán, a szegedi Squash Club és Szabadidőközpont falai között tartott sajtótájékoztatón Kecse-Nagy Sándor, a sportolanemzet.hu marketingvezetője úgy fogalmazott, egy nemzet tagjainak közérzetét alapvetően három tényező befolyásolja: a lélek, a szellem és a test épsége, egészsége. Elmondta, az újonnan induló mozgalom e három dolgot erősíti. Kifejtette, olyan értéket kívánnak létrehozni a magyar nemzet életében, ami mindenki számára elérhető és sokakat mozgat meg.

Hoffmann Pál a Sportol a Nemzet szabadidős sportmozgalom projektvezetője, céljuk, hogy nagyobb tömeget mozgassanak meg, akik minél rendszeresebben és minél több sportágban próbálják ki magukat. Ennek érdekében bárki ingyenesen regisztrálhat akár egyénileg, akár családosan a sportolanemzet.hu oldalon, majd egy plasztikkártya átvétele után máris kiválaszthatja, a honlapon meghirdetett időpontok és sporthelyszínek közül melyek a legszimpatikusabbak számára. A pontszerzési szisztéma is igen egyszerű: minden – heti rendszerességgel végzett – sportmozgalmi eseményen való részvétel után 1 pontot, regionális sportrendezvényen (pl. futófesztiválok, kerékpártúrák) való részvétel után 2 pontot, továbbá minden új sportág kipróbálásával 5-5 plusz pontot lehet begyűjteni. A családi csapatok pontszáma a családtagok által egyénileg begyűjtött pontok összegéből alakul ki.

A mozgalom programsorozata szeptember 7-én indul a hódmezővásárhelyi Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszodában. A csatlakozó sportlétesítmények és egyesületek a kártyatulajdonosok számára a kijelölt időpontokban 50 százalékos kedvezményt biztosítanak a belépők árából. A kezdeményezés az idei évben Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyére terjed ki, a szervezők ugyanakkor 2015-ben már nem csak országosra szeretnék növelni, hanem az egész Kárpát-medencét be kívánják vonni a mozgalomba.

Horváth András, a Magyar Szabadidősport Szövetség tiszteletbeli elnöke kitért rá, helyzetbe kell hozni a magyar családokat annak érdekében, hogy ki tudják használni a hazánkban meglévő sportlétesítmények adta lehetőségeket. Elmondta, a sportolanemzet.hu mozgalmát egy nagyon pozitív elképzelésnek ítélik, és a szövetség – ahogyan eddig – a jövőben is együttműködik majd az oldallal.

A Boxvilág SE képviseletében jelen lévő Szuknai Zsuzsanna a mozgalom erényeként értékelte, hogy az által laikus emberekkel ismertethetik meg a sportágat, akik később akár hobbiból, akár maguk, vagy gyermekeik révén versenyzőként növelhetik az ökölvívás tömegbázisát, javíthatják annak megítélését. Német Ferenc, a Tigers Kick-box és Szabadidő SE elnöke, a Magyar Kick-Box Szakszövetség Elnökségének tagja hozzátette, a sportágak megismertetése tulajdonképpen az „önző” cél, míg az önzetlen oldalt képviseli, hogy így az eddiginél is több embert tudnak bevonzani a mozgás világába.

(Forrás: szegedma.hu)