Vásárhelyi úszó hírek

A HSÚVSC versenyzőjét, Süle Flórát eredményei alapján beválogatták a 2014. 08. 16-tól, Krakkóban megrendezésre kerülő Transzplantáltak Európa Játékon résztvevő magyar csapatába.

Flóra a Tiszta Szívvel Alapítványon keresztül tanult meg úszni és azóta szorgalmas edzésmunkájának és edzőjének – Molnár Ernő- segítségével kitűnő eredményeket ér el, nemcsak az egészségének megfelelő versenyeken, hanem a többi megmérettetésen is. Flóra, 2009-ben teljes máj transzplantációs műtéten esett át, sikeresen. Időeredményei alapján komoly esélye van nagyon jó helyezések elérésére.

A vásárhelyi Süli Ákos és Miksi Richárd sikere

Utánpótlás részleg Bán Sándor vezetésével 2 fő vett részt Kecskeméten az ifi OB-n. (LXXXVI. Nyílt Ifjúsági Úszó Országos Bajnokságon) Mind a két fiatalnak nem ez a korcsoportja, mert 1-2 évvel fiatalabbak, de remekül helyt álltak.

Ákos 1 számban úszott, mert ballagott és kiváló időeredményt ért el, de a fordulója nem sikerült, ezért diszkvalifikálták.

Ricsi, mindent felülmúlva, 100 mellen 3. 200 mellen 4. és kiváló eredményekkel. a saját korcsoportjához tartozók közül a legjobb időket érte el.

Nagyon biztató a július végi serdülő OB-ra. továbbra is tagja a magyar serdülő úszóválogatottnak.

A Hódmezővásárhelyi Senior Úszó-Vízilabda Club verenyzői a pontversenyben résztvevő 56 egyesület közül a 26. helyen végzett. Csongrád megyéből csak a Szegedi Úszó Egylet előzte meg.

Forrás: Baranyai Antal