Gárdonyi Géza fiatal újságíróként három évig dolgozott Szegeden. Ez idő alatt több alkalommal is párbajozott: írásai miatt kellett karddal megvédenie becsületét a békés, nyugodt természetű írónak. Az összecsapásokon csak első vérig küzdöttek, a párbajozást azonban ekkor már büntették, így Gárdonyi kétszer is börtönbe került. A párbajok mellett Dankó Pistával kötött szoros barátságát is megismerhetik az érdeklődők a Móra-múzeumban.

A legendás író kultikussá vált regényeit – az Egri csillagokat, az Isten rabjait, a Láthatatlan embert és az Ida regényét- újszerű, formabontó módon mutatják be a tárlat rendezői. Kiállítják többek között az Egri csillagok kéziratának lapjait és a vár ceruzával készült alaprajzát, valamint azt az asztalt, melyen a kultikus alkotás született.

Az Isten rabjai első kiadásának egy különleges példányát is böngészhetik a tárlat látogatói. A könyv oldalait Gárdonyi saját kezűleg, tollal javította ki- később ezek alapján a javítások alapján jelentették meg a második kiadást.

Gárdonyi saját titkosírást fejlesztett ki az 1900-as évek elején: ebben a formában vezette naplóit és különböző noteszeit. A családban tréfásan „tibetűknek” nevezték az írást, melyet jóval halála után, az 1960-as években tudtak csak megfejteni. A tárlat több eredeti, ezzel a rendkívül bonyolult titkosírással készült jegyzetet és dokumentumot is bemutat.

A gyermekeket egyenruha- és fegyvermásolatokkal várják: a lelkes csemeték török és magyar vitézzé válhatnak a kiállítás falai között. A nagyobbak „egri csillagos” Honfoglalót játszhatnak, majd a titkosírás rejtélyének nyomába eredhetnek. A kiállításon a játékos elemek mellett az író több személyes tárgyát –többek között írógépét, pipáját, pecsétnyomóját, vándorbotját- is bemutatják.

A kiállítás a Dobó István Vármúzeum és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös vándortárlata.

Forrás:

Medgyesi Konstantuin

sajtóreferens