Kikukkantottunk a Hungarikum Fesztiválra

Hatodik alkalommal nyílt meg a Hungarikum Fesztivál Szegeden, a Széchenyi téren. A nagy hőség ellenére sokan kilátogattak, hogy idén is megtekintsék a közel fél száz kiállító portékáját. A négynapos rendezvény második napján mi is tettünk egy sétát.

Még sem olyan hatásos a méhterápiás krém

Megtévesztette a fogyasztókat a Telemarketing International Kft. azzal, hogy az Abexine gélnek terápiás hatásokat tulajdonított, így a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt 25 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra.

Múmiák költöznek a szegedi Fekete házba

Többszáz éves múmiák költöznek a Fekete házba augusztus közepén. A váci Fehérek templomának rejtett kriptájában leltek rá azokra a természetes úton mumifikálódott testekre, melyeket most Szegeden láthat a nagyközönség. A tizenegy múmiát és titokzatos sorsukat augusztus 15-től ismerhetik meg az érdeklődők a „Rejtélyek, sorsok, múmiák” című kiállításon.

Aláírták a szerződést: 175 új munkahely Vásárhelyen – Galériával!

A Szegedi SZEFO Zrt. 175 munkahelyet teremt Hódmezővásárhelyen, az 1100 négyzetméteres telephely a Bocskay utca 10. szám alatt  lesz kialakítva – jelentették be a pénteki sajtótájékoztatón, amelyet Almási István polgármester, Kiss Sándor Csaba, a Szegedi SZEFO Zrt. vezérigazgatója és Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár tartottak a Polgármesteri Hivatal első emeleti Tárgyalótermében. 

Magyarországon nincs UFO tevékenység és nincsenek UFO akták

A magyar honvédség nem rendelkezik UFO tevékenységgel kapcsolatos dokumentációval, valamint arra utaló információkkal, hogy az ország légterében azonosítatlan repülőeszközök kerültek volna megfigyelésre: ezt a választ írta a Honvédelmi Minisztérium arra a levélre, melyben a Magyar UFO-Kutató Szövetség azt kérte, hozzák nyilvánosságra a titkos magyarországi aktákat.

„Üzleti Etikai Díj 2013” – Várják a cégek jelentkezését!

Várják azon vállalatok jelentkezését, amelyek úgy gondolják, hogy etikus, felelősségteljes magatartással vesznek részt az üzleti életben, és ezért pályázni szeretnének a 2013. évi Üzleti Etikai Díjra. A független, üzleti szereplő által nem befolyásolható „Üzleti Etikai Díj” 2000 óta, immár 14. éve kiemelkedő szerepet tölt be az üzleti életben etikusan működő cégek elismerésében

Romániából származó görögdinnyét foglaltak le Békés megyében

Romániából származó mintegy 23 tonna - közel egymillió forint értékű - görögdinnyét foglaltak le a hatóságok csütörtökön Békés megyében - tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára pénteken az MTI-t.

Czerván: a kormány elé kerül a zöldség-gyümölcs ágazati stratégia

Hamarosan a kormány elé kerül a zöldség-gyümölcs ágazati stratégia, amelynek célja, hogy egymillió tonnával emelkedjen az ágazat éves kibocsátása – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken a Baranya megyei Szentlőrincen.

A lakosok nyolcvan százaléka rendesen fizet Mindszenten

Egyre jobban növekszik a lakossági befizetések aránya a mindszenti csatornázáshoz. A beruházás küszöbén, még a héten megtörténik a Fundamenta felé két negyedév átutalása, amely meghaladja a húsz millió forintot – tájékoztatta portálunkat Hevesi István, a Mindszenti Víziközmű Társulat intézőbizottságának elnöke. 

Itt a megoldás a Deviza hitelesek számára

A Deviza Garancia Program lakossági fórumot tartott Hódmezővásárhelyen. A fórumra olyan magánszemélyek és céggel rendelkező személyek érkeztek, akik deviza hitellel rendelkeznek. Knyúr Géza, a Mentőöv Egyesület vásárhelyi csoportjának vezetője a fórumon elmondta, az emberek már sokkal nyitottabbak és nem bajként, hanem egy megoldandó problémaként kezelik a kialakult helyzeteket. 

Majka kiosztotta Deutsch Tamást

Egy nappal azután, hogy Deutsch Tamás EP-képviselő valamiért kiakadt egy Majka-plakátra, az énekes-műsorvezető a Facebookon osztotta ki a fideszes politikust.

Juhász Imre díszsíremlékét avatták a Kincses temetőben

Juhász Imre olyan ember volt, aki pályafutását annak szentelte, hogy másokon segítsen, szüntelenül azon fáradozott, hogy világszínvonalú protéziseivel biztosítsa az emberek gyógyulási lehetőségét – mondta dr. Kószó Péter alpolgármester Juhász Imre díszsíremlékének avatásán péntek délelőtt. 

Folyamatosan figyeli a NAV az internetet

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal idén is fokozottan ellenőrzi az interneten kereskedőket. Az ellenőrzések célja az alapvető adózási szabályok, így a nyugta-, számlaadási kötelezettség betartásának ellenőrzése, valamint az adószám nélküli adóköteles tevékenységet folytatók kiszűrése – tájékoztatott a NAV Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatóságának szóvivője.

Jön a várva várt felfrissülés?

A délután várható heves zivatar miatt három dunántúli megyében másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. A hőség miatt 17 megyében és a fővárosban továbbra is a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetés van érvényben.

Csobbanjunk pénteken is a strandon!

A korábbi napokhoz hasonlóan ismét szép, napos időre ébredtünk, 39 Celsius fokot is jósolnak, így nem meglepő, hogy sokan a vásárhelyi fürdőben kezdik a napot: úszással, lubickolással, pihenéssel.