Két csapattal rajtol a Székkutas

Korábban már hírt adtunk arról, hogy Székkutason két foci csapat küzd majd a következő szezonban. Azóta azonban történtek változások, ugyanis az első számú gárda nem vállalta a megye élvonalában való szereplést, így maradtak a megye II. osztályban, míg a Székkutas II. a megye III. osztály Termál csoportjában szerepel majd – tájékoztatta portálunkat Horváth Zoltán, a Székkutas SK elnöke.

Újabb félmilliárd forint jut tanítók és testnevelők továbbképzésére

Újabb 500 millió forint jut az általános iskolák alsó tagozatán oktató tanítók és testnevelők továbbképzésére a Kölyökatlétika-program keretében - jelentette be Hoffmann Rózsa köznevelési és Simicskó István sportért felelős államtitkár kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Közel kétszáz pályázat érkezett a szociális földprogramra

Közel kétszáz pályázat érkezett az idén 250 millió forintos keretösszeggel meghirdetett szociális földprogramra - közölte Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Túristvándiban tartott keddi sajtótájékoztatóját követően az MTI-vel.

Ingatlanonként kétszázezer forint önerő szükséges

Új-Kishomok csatornázási pályázata elbírálás alatt áll, de már gondolnunk kell arra, hogy ha nyerünk, akkor az ehhez szükséges önerőt biztosítani tudjuk – jelentette be kedden Nagy Attila, a Hódmezővásárhelyi Csatornamű Társulat elnöke.

 

Kezdődik a THEALTER fesztivál Szegeden

Pénteken kezdődik a THEALTER, Magyarország egyetlen, évente megrendezett nemzetközi színházi fesztiválja, a hazai színházi élet egyik legrangosabb, európai viszonylatban is jegyzett összművészeti eseménye - tájékoztatta a szervező MASZK Egyesület az MTI-t.

Rendelettervezet a szennyvízszippantásról

A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvizet legalább évente egyszer ki kell szippantatni, kivéve, ha az ingatlan tulajdonosa igazolja, hogy kevesebb vizet használt, mint a szennyvízgyűjtő kapacitása - egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet-tervezet, amely a kabinet honlapján jelent meg kedden.

Több mint egy milliárd forint tanyafejlesztésre

Lehet- e földet, lakóépületet vásárolni a pályázaton nyert összegen, azok is benyújthatják-e a pályázatot, akik nem foglalkoznak gazdasági tevékenységgel? – főként ezeket a kérdéseket tették fel a hallgatók a keddi Napraforgó műsor vendégének, Benkő Zsolt települési képviselőnek, aki a Nemzeti Tanyafejlesztési Program keretében kiírt pályázati lehetőségről beszélt.

Vásárhelyen is újulhatnak társasházak

Az 1971 előtt készült, téglaépítésű társasházak felújítására írt ki egy pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, melyre augusztus 15-től lehet pályázni – derült ki a keddi sajtótájékoztatón, melyet Cseri Tamás települési képviselő és Nagy Attila tartott a Polgármesteri Hivatal sajtószobájában.

Motocross – Bertotto Angliába készül

Újabb sikeres versenyzőjét ünnepelhette a Center Motorsport Club, miután Bertotto Tommy megnyerte a Motocross Európa Bajnokság délkeleti sorozatát a 65 ccm-es géposztályban.

90. születésnapján köszöntötték Ollé Istvánnét

Hétvégén ünnepelte 90. születésnapját Ollé Istvánné, hódmezővásárhelyi lakos, akit a kerek évforduló alkalmából Farkas Anita és Dr. Vincze Kata, a Polgármesteri Hivatal Lakosságszolgálati Irodájának munkatársai köszöntöttek.

A végrehajtásból befolyt összegek felosztása és elszámolása

Végrehajtási eljárás megindítását követően a lejárt esedékességű tartozások kiegyenlítése a megyei végrehajtói letéti számlákon keresztül történik. A kötelezettségek rendezésére történő befizetések több helyről, és több módon is érkezhetnek.

Sárga fóka a strandon

Nem hétalvók a fürdőzők, ugyanis már a kora reggeli órákban sokan úgy döntenek, hogy a vásárhelyi strandon kezdik a napot, úszással, pihenéssel, vagy épp egy sárga fókával.

Július 24-én hozzák nyilvánosságra a ponthatárokat

Július 24-én hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási felvételi ponthatárokat; az idén virtuális Pont Ott Partit rendeznek a www.felvi.hu oldalon és a Felvi Facebook-oldalán. Az idén is az ELTE a legnépszerűbb intézmény, most is több nő adott be felvételi kérelmet, mint férfi, és a legidősebb jelentkező 1938-ban született.

Nyár végéig tartó kulturális rendezvénysorozat kezdődik Békéscsabán

Nagyszabású kulturális rendezvénysorozat kezdődik kedden Békéscsabán: a Csabagyöngye Kulturális Központ 46 napon át esténként ingyenesen megtekinthető komoly- és könnyűzenei koncertekkel, szórakoztató rendezvényekkel várja az érdeklődőket a városháza előtt, a megújult Szent István téren.

Újabb tarlótüzek és leszakadt ágak

A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egységei két tűzesetnél és négy műszaki mentésnél avatkoztak be július 15-én – tájékoztatott Arany-Tóth Attila, szóvivő.

Vízhálózat karbantartás Hódmezővásárhelyen

Zsigmondy Béla Vízi-közműveket Üzemeltető Zrt. tájékoztatja Tisztelt Fogyasztóit, hogy vízhálózat javítási munkálatok miatt a mai nap folyamán Hódmezővásárhelyen három helyen várható a vízszolgáltatás szünetelése.

Félmaraton a tűző napsütésben

A hétvégén került megrendezésre Hortobágyon a 10. E.ON Délibáb Sportfesztivál. A Szentesi Katasztrófavédelmi Kirendeltség állományából hatan vettek részt az versenyen, melynek sajátossága, hogy pálya a pusztán vezet végig, ahol árnyék nélkül, a tűző napon teljesítették az távot a versenyzők.