A gyermek öröme a szülő legnagyobb boldogsága – Galériával!

Meseszínház, mesevetítés, bábszínház, arcfestés és kézműves foglalkozások várták a családokat, akik ellátogattak a Dr. Rapcsák András utcán megrendezett Városi Gyermeknapra, ahol a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány 20. születésnapját is ünnepelték. A nap háziasszonyaként Szinetár Dóra, Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő is a színpadra lépett.

Rosberg nyerte a monacói vonatozást

A csütörtöki szabadedzések illetve a szombati időmérő edzés után a vasárnapi futamon sem talált legyőzőre a Mercedest kormányzó német Nico Rosberg, aki végig kontroll alatt tartotta az amúgy meglehetősen csendes, lakadalmas vonatozásra emlékeztető Monacói Nagydíjat. Persze az unalom mellett, baleset, Safety Car, piros zászló és veszélyt kereső galamb is akadt a futamon.

Street-ball bajnokok

Első alkalommal rendezte meg a Vásárhelyi Kosársuli és a "Balogh Imre" Alapítvány a B33 városi diákolimpiát. A három korcsoportban összesen 72 fiú nevezett, akik 22 csapat színeiben 90 mérkőzést játszottak.

Labdarúgás: bajba kerülhet a Nagymágocs a vásárhelyi döntetlennel

A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 28. fordulójában a bennmaradást jelentő tizedik helyért küzdő nagymágocsiak a HFC II. vendégeként léptek pályára. A helyzetek alapján a vendégek álltak közelebb a győzelemhez, de képtelenek voltak bevenni a hazaiak kapuját, így nehéz helyzetbe kerültek.

Wagner hatása alatt

Minél nyugodtabb környezetet biztosítani az alkotáshoz – ezt tekintette feladatának, most pedig kiállítással tiszteleg férje munkássága előtt Fodor Józsefné.

Kiosztották a százezredik zsák vetőburgonyát

Két kunhegyesi többgyermekes család kapta a 99 999., illetve a százezredik zsák vetőkrumplit a Vidékfejlesztési Minisztérium által indított háztáji program keretében szombaton. A 30 kilogramm burgonyával megtöltött zsákokat Fazekas Sándor, a tárca vezetője adta át a nehéz szociális helyzetben lévő, középkorú házaspároknak.

A világ legokosabb madara a Vadasparkban

A nagyon ritkának számító új-zélandi kea papagáj két példányával gyarapodott a Szegedi Vadaspark állatállománya – amint arról a népszerű szegedi intézmény honlapja beszámol.

Méltó körülmények között nyugszanak a háborús hősök – Galériával!

A csapadékos időjárás sem nyomta rá a bélyeget a Hősök Napjára Hódmezővásárhelyen: koszorúzásokkal és ünnepi beszédekkel emlékeztek a két világháborúban elesett hősi halottakra. A nap folyamán 64 katonasírt szenteltek újra a Kincses Temetőben.

Láss csodát a Református Ótemplomban

Bethlen Gábor Református Gimnázium és a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola gyermeknapi programja adott helyet annak a bélyegkiállításnak, ami dr. Kocsis Attila református lelkész gyűjteményéből nyílt. A különleges bélyegek közel egy hónapig láthatók a hódmezővásárhelyi Református Ótemplomban. 

A rózsaünnepre csábítottak a hídi vásáron

Szőreg már a június 21-én kezdődő rózsaünnepre készül. A hídi vásárra kilátogatók is kaptak ebből ízelítőt, az Oskola utcában meg lehetett csodálni a virágokat, sőt egy-egy szál rózsával kedveskedtek is a fesztiválozóknak.

Összefogás a szegedi szerb templom harangjáért

Az első világháborútól egészen 2007 februárjáig, tehát több mint 90 évig a szegedi szerb templomnak nem volt harangja, egyetlen, ajtó fölé szerelt, pici rézcsengő jelezte, ha valaki belépett a templomba. Pályázati pénzből és közadakozásból 2007 februárjában sikerült felállítaniuk egy harangot, most a másodikra gyűjtenek.

Az új 112-es segélyhívó rendszer mellett még két évig él a 104, a 105 és a 107

A jövőre megújuló egységes 112-es segélyhívó rendszer mellett még legalább két évig élni fognak a készenléti szervek hívószámai, a 104, a 105 és a 107 is – hangzott el a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

A magánszemélyek után a cégek következnek az adózásban

Csaknem 400 ezer kettős könyvvitelt vezető társaságtól, illetve 15 ezer egyszeres nyilvántartást vezető adózótól várja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a 2012. évi társaságiadó-kötelezettség bevallását május 31-ig - közölte a hatóság. 

Két segédmotoros kerékpárral gyarapodott az Ásotthalmi polgárőrség

A bűnözés összetett társadalmi jelenség, amely ellen hatékonyan küzdeni csak minden egyes állampolgár és a helyi közösség közreműködésével lehet. Erre kitűnő példaként szolgál a „100X100 BIZTONSÁG'' elnevezésű program, mely a Polgárőrség kiemelt bűnmegelőzési mintaprogramja. 

Alakul az Eb-csapat

Az Európa-bajnokságra utazó válogatott biztos tagja lett ma párosban Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasával. A kenusoknál C-1 1000 méteren Vajda Attila, 200 egyesben Lantos Ádám, 200 kenu párosban pedig a Lantos, Nagy egység nyert. Férfi kajakban az 1000 méter után 500 egyesben is győzött Dombvári Bence, ugyanígy K-2 500 méteren a Dombi-Kökény páros, akik szintén dupláztak.