A tavalyi évben megrendezett Duna-Alpesi Kupa is azt bizonyítja, hogy egy ilyen rangos nemzetközi versenyt tudnak és képesek is rendezni. Az erőt a szakmai elismerések adják ahhoz, hogy minden évben újabb, és látványosabb megmérettetést rendezzenek.

Előreláthatólag 6 nemzet fogja összemérni az erejét, angol, holland, német, svájci, osztrák és francia versenyző is fog indulni, de várják a cseh és a román csapatok nevezését is, melynek határideje április 26-a. Mindig az utolsó napokba jelentkeznek a legtöbben, így a verseny rajtjára, május 3-ára alakul ki a reális kép a mezőnyről – mondta Farkas Sándor.

Természetesen kísérőprogramok is lesznek a kilátogatók, a családok számára. Már május 1-jén egy nagy ugróversenyt rendeznek a pályán, amely mindenki számára látogatható. A fogathajtó verseny 3-án kezdődik és 4-én ér véget, és közben esti kulturális programok, koncertek és lovas-show is lesz. Pénteken és szombaton lampionos, fáklyás, lakodalmas lovas felvonulással várják az érdeklődőket, a maratoni verseny zárásaként.

Vasárnap akadályversennyel és kísérő számaival nyűgözik le a látogatókat, de lesz Ízek utcája, ahol több mint 30 árusítóhelyen a térség legnevezetesebb mezőgazdasági termékeit mutatják be. A kirakodóvásáron pedig különböző házias ételeken keresztül nyújtják azt a gasztronómiai különlegességet, amit mindenki általában Fábviánsebestyénben kap meg.

 

Kovács Péter