Nagyapja, id. Paku István tősgyökeres vásárhelyi kisgazda volt, apja nem könnyen, de kitört ebből a körből, orvos lett, a vásárhelyi kórház bőrgyógyásza. Szigorú, de jóságos volt apja: nem sok zsebpénzt adott, de mindent megadott, amire csak szükségük volt – mondta el a műsorban.

Anyai nagyanyja nagy hatással volt rá és a családra: a kisebb csínytevéseiket, mulasztásaikat mindig igyekezett elkendőzni. A többes szám igaz volt öccsére is, aki tíz esztendővel fiatalabb nála. Emiatt gyermekkorukban viszonylag egyirányú volt a kapcsolatuk.

Nagyapjának volt egy cimbalma – derült ki egy erre visszaemlékező telefonáló szavai nyomán. Talán innen fakad a hangszeres zene iránti vonzódás, de apjának is volt zongorája és hegedűje.

A Mária Valéria utcai óvodában, és iskolába járt, nem is oly messziről, mivel a város szívében, a mai Dr. Rapcsák András utcában laktak. 13 évesen került közeli kapcsolatba a zenével, akkor íratták be az akkor induló vásárhelyi zeneiskolába. Török Imre, Lázár Imre, dr. Jakab Jenőné voltak tanárai.

Bár hamar barátságot kötött a zongorával, szülei vélhetően úgy gondolták, hogy előbb tanuljon egy kis latint, meg közismereti tárgyakat, de a harmad évet már egy német nyelvi különbözeti vizsgával a szegedi Tömörkény István gimnáziumban folytatta zeneművészeti szakon.

Tanárai nem is tudták, milyen huncutságokat folytat, amikor a vásárhelyi ötórai teákhoz szolgáltattak muzsikát zenésztársaival. A kor szerint Illés, Beatles, Rolling Stones, Eagles és társai volt a repertoáron. Talán harmadik otthona lehetett a Béke táncterme, mert második otthonaként emlékezett vissza a vásárhelyi strandra.

A Tömörkény gimnázium után próbálkozott a budapesti konzervatóriumban, de 36 századdal kiesett a rostán, majd 1971 júliusában meghívást kapott Finnországba, ahol úgy döntött, nem utazik vissza. Sokkal inkább Németország felé vette útját, de ’72 márciusában már New York-ban landolt repülőgépe.

A Crimland-i egyetemen tanult, közben kétkezi munkával kereste meg a rávalót. Abban az időszakban ismerkedett meg első feleségével, de céljaik nem egyeztek, így három év múltán elváltak. 1979-ben doktorált és több iskolába beadta pályázatát. Az első meghívást Liechtensteinből kapta, ahol rögtön remek állásajánlatot is kapott. Így került a sokáig háborítatlan környezetbe, ahol ma is él családjával.

Érdekes módon feleségével Budapesten ismerkedett meg. Két gyermekük született: Daniela és Kornél. Daniela jogász hallgató Baselben, Kornél szintén egyetemista, hegedűt tanult, de csak hobbi szinten basszusgitározik.

A szombat esti Tiszta Szívvel Egyesület által szervezett jótékonysági koncertre több betelefonáló is kellemes emlékkel utalt vissza, egyik gyerekkori ismerőse pedig úgy fogalmazott: Jé, mi lett a Paku Pistiből?!?!

Molnár Attila