Két nap a tánc körül

A hétvégén rendezték meg a XI. Kistelek Open táncversenyt, mely során a junior világbajnokság is a város Sportcsarnokába költözött. Az eseményről a szervező Törökgyörgy József elégedetten nyilatkozott.

Csak Volán tudott nyerni

Hiába vezetett az első félidőben Üllőn a Hódmezővásárhelyi FC, a hazaiak meg tudták fordítani a meccset és otthon tartották a három pontot. 

Vásárhelyen komoly tervei vannak az Unitárius Egyháznak (+video és galéria)

Hálaadó istentisztelettel vették birtokba a hívek vasárnap a megújult, vásárhelyi unitárius templomot. A 15 milliós költségvetéssel végrehajtott külső munkák után az egyház tevékenységének tartalmi kibővítését is tervezi Hódmezővásárhelyen – jelentette ki Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke.

A Cseresnyés-nemzedék utolsó tagjának állítottak emléket (+video)

Vasárnap óta emléktábla őrzi Tószegi Péter professzornak, az iskola egykori diákjának emlékét a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban. Az agrármérnök, egyetemi tanár, szakíró utolsó képviselője volt annak a generációnak, amelynek a Cseresnyés Kollégium adott lehetőséget, hogy szegény sorsuk ellenére a legendás tanárok segítségével komoly pályát futhassanak be – mondta el köszöntőjében dr. Kádár Péter, a gimnázium igazgatója.

Három órás meccs a Szőttesben – ezt nem fújta le

Szegény, népes családból származik Kérdő Bálint, aki a Rádió 7 Szőttes műsorának vendége volt. Már gyerekkora óta meghatározó volt életében a foci: csak egy füttyjel, és már együtt is volt a csapat.

Hamis számlák az EU kapujában

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei a napokban az országból, Röszkénél kilépő három szerb rendszámú, szerb állampolgár által vezetett személygépjármű szúrópróbaszerű ellenőrzését végezték.

Hatan mondtak esküt a hivatalban

 

Az erdélyi Halász család és két ismerősük, összesen hatan tettek ünnepélyes keretek között állampolgársági esküt szombaton Székkutason a polgármesteri hivatalban.

Zrínyiért mozdult meg a kritikus tömeg

Tizenhárom és fél kilométert kerekezett Szeged utcáin a Critical Mass 1500-2000 résztvevője, köztük egy ifjú pár is. A bringások ezúttal a Zrínyi utca kerékpározhatóvá tételéért tekertek, hiszen a Dóm tér lezárásakor nincs hol biciklizniük a belvárosban.

Most sincs ötös

Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki:

Melegedés kezdődik

Vasárnap kezdetben sok lesz a felhő felettünk, majd napközben már valamelyest csökken a felhőzet mennyisége, kellemes, nyugodt, igazi kirándulóidőre készülhetünk.