A többszörös Grammy-díjas Sting (eredeti nevén Gordon Sumner) változatos és rendkívül sikeres karrierje során elképesztő mennyiségű slágerlistás dalt, számtalan elismerést és mintegy 100 millió eladott lemezt produkált. Az újhullám egyik meghatározó zenekarának, a Police-nak 1977 és 1983 között volt énekese és basszusgitárosa, társa Andy Summers gitáros és Stewart Copeland dobos volt. Sting 1984-től dolgozik szólóban.

Sting - Fotó: MTI/EPA/LAURENT GILLIERON

A most 60 éves zenész 1985 óta tizenhárom albumot adott ki. Szólókarrierjének 25. évfordulóját nemrég két válogatásalbummal is megünnepelte (25 Years, The Best of 25 Years). Sting 25 néven az iTunes-on már elérhető egy ingyenes iPad-alkalmazás, amely többek között az énekes 60. születésnapján tartott jótékonysági koncert fellépőinek előadását, interjúkat, fotókat és zenei videókat tartalmaz.

Sting szólóban tíz Grammy-díjat nyert, valamint egy Golden Globe-, egy Emmy- és három Oscar-díj-jelölést tudhat magáénak. Nevéhez olyan slágerek fűződnek, mint az Englishman in New York, a Fragile, a Russians, az If I Ever Lose My Faith in You, a Fields of Gold vagy a Desert Rose.

Az elmúlt két évben Sting legnagyobb slágereinek szimfonikus átiratával turnézott, a budapesti Sportarénában 2010-ben és 2011-ben is fellépett, tavaly a Budafoki Dohnányi Zenekar kíséretében. Az énekes júniusban nyolcadik alkalommal játszik Budapesten: első magyarországi koncertje 1988-ban az Amnesty International turnéja során volt, amikor Peter Gabriellel, Bruce Springsteennel és Tracy Chapmannel a Népstadionban játszott. 2004-ben 250 ezer ember előtt lépett fel az ingyenes Kapcsolat koncerten a fővárosban, az 56-osok terén.

Ezúttal nem szimfonikus, hanem rockműsorát hozza el – közölte a szervező Live Nation az MTI-vel.

Forrás: Híradó