A köszöntő beszédében Korózs András kiemelte, külön öröm számára, hogy a kétnapos rendezvényen közel ezer kutyát láthat a közönség, majd sok sikert kívánt a kiállítóknak, akik nagy várakozással tekintettek az esemény második napjára.
Ezt követően 10 körben kezdődtek meg a bírálatok. A vasárnapi napon leginkább munkakutyák mérik össze az erejüket. A kiállatásra látogatók láthatnak pulikat, pumikat, kuvaszokat, sőt akár a legnagyobb testű magyar kutyával is találkozhatnak, a komondorral. Mindezek mellett azok se lepődjenek meg, akik `összefutnak` egy dobermannal vagy egy bernáthegyivel.
Tirács Ádám ring-írnok elmondta, a nápolyi mastiff, bullmastiff és az orosz fekete terrier kutyák bírálatában vesz részt. A bírók munkáját ring-titkár és írnok segíti, aki jegyzeteli a bíró által elmondottakat. A bírálat során több tényezőt vesznek figyelembe, elsőként a speciális fajtajellegeket, a kutya csontozatát, izomzatát, fejméretét, majd az állat mozgását, mozgás karakterét vizsgálják. Végül a hasonló kategóriákban induló állatokat külön-külön összehasonlítják.

Pittye Zoltán Hajdúszoboszlóról érkezett a rendezvényre dobermann kutyusával. Mint mondta, a család kedvence végtelenül kedves, jóindulatú és nagyon ragaszkodó. Teljesen amatőr kutyásokként kezdték, de az elmúlt időszakban már több kiállításon is részt vettek.

A délután folyamán lovastornával és dog-dancing bemutatóval is várják az érdeklődőket, de a vasárnapi napon sem hiányozhat a Best in show.

Olasz Mónika