A sportcsarnok történetéről dr. Korsós Ágnes főjegyző elmondta: régi igény volt, hogy a Belvárosban iskolai és sportegyesületi célokat is kielégítő sportcsarnok létesüljön, ám erre pályázati lehetőséget nem talált a város. 2004-ben nyílt meg a lehetőség arra, hogy PPP konstrukcióban épüljön csarnok. Ennek lényege, hogy a beruházó – jelen esetben a K`Art Építészstúdió Kft. – a saját maga által biztosított forrásból megépíti a létesítményt, és 15 éven át üzemelteti, és a város, valamint a minisztérium a létesítési költséget és a használati díjat ez idő alatt fizeti vissza a cég részére, s a futamidő végén jut az épület az önkormányzat tulajdonába.

A vásárhelyi önkormányzat a beruházáshoz ingyenesen biztosította a négyezer négyzetméteres belvárosi telket, amelyet saját költségén – 25 millió forint plusz ÁFA értéken – tett alkalmassá a beruházás megkezdéséhez – elevenítette fel a 2008-as átadásig vezető eseményeket a főjegyző. A konstrukcióról dr. Korsós Ágnes elmondta: a beruházó a futamidő alatt biztosítja a csarnok megfelelő működését, személyzetet alkalmaz, elvégzi a szükséges karbantartást, és ezért a szerződéskötésig kikalkulálta ennek és a beruházásnak a költségeit, amely alapján fizet havonta az önkormányzat.

A város által fizetett díj folyamatosan nőtt

Az előkészítésbe nem sok beleszólása volt az önkormányzatnak – szögezte le dr. Korsós Ágnes, felidézve, hogy bár a közbeszerzés kiírója az önkormányzat volt, annak valamennyi pontját a fővárosból kapták, és csak az önkormányzat nevét és adatait írhatták az okiratra, a létesítmény méretét, funkcióit az állam határozta meg.

A havonta fizetendő díj nem fix összeg, befolyásolják olyan tényezők is, mint az energia ára, így a korábban alacsonyabb összeg mára havi nyolcmilliós tételre emelkedtek, és a város ezért is döntött a szerződés és a mögötte lévő számlák megvizsgálása mellett.

Az aljegyzőt megdöbbentette a K`Art válasza

Minden jelentős kiadást ellenőriz az önkormányzat – jelentette ki dr. Végh Ibolya aljegyző, aki megdöbbentett az, hogy amikor megkeresték a beruházó céget, az elutasította az együttműködést. Először az egyik cégükhöz irányították az önkormányzatot, de végül elzárkóztak az egyeztetés elől.

Az önkormányzat kénytelen volt egy igazságügyi műszaki szakértő véleményére támaszkodni, amely tégláról téglára felmérte a sportcsarnokot, és tételenként beárazta a beépített anyagokat és az elvégzett munkát. Az összesítés 662 millió forintot hozott ki, azonban a K`Art a szerződés alapjául szolgáló számításokhoz több mint 800 milliót jelölt meg. A két összeg között 174 millió forint eltérést jelent, amely összeg a folyamatosan változó indexálás miatt a 15 év alatt hatványozódhat – jelentette ki az aljegyző.

Felmondás és feljelentés

Emiatt döntött úgy a pénteki közgyűlés, hogy szeptember 1-jei hatállyal felmondják a K`Arttal kötött szerződést, és ezt ajánlják a partner minisztériumnak is, továbbá feljelentést tesznek Polt Péter legfőbb ügyésznél is kérve annak vizsgálatát, hogy a szolgáltatási szerződést az önkormányzat megtévesztésével készítették-e el.

A főjegyző intézkedési tervet dolgoz ki, hogy bár a szerződés felmondásra kerül, valamennyi iskolai tornaórát és sportköri foglalkozást a város többi sportcsarnokában, tornatermében, megfelelő körülmények között tudják lebonyolítani.

Arnay