Júliustól több száz gyógyszer ára változik

Július elsejétől csaknem hatszáz tb-támogatott gyógyszer térítési díja változik: csaknem kétszáz gyógyszer olcsóbb lesz, majdnem 350 készítmény viszont többe kerül majd - közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP).

Rendőri jelenlét és megelőzés Fórum Székkutason

Dr. Rádi Norbert rendőr alezredes, a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vezetője közreműködésével tartottak közrendvédelmi fórumot Székkutason csütörtökön este. A Művelődési Házban megtartott programon jelen voltak a körzeti megbízottak, megyei és városi rendőri vezetők, valamint Szél István polgármester is.

Díjhajtással kezdtek Zánkán

Megérkeztek az első eredmények Zánkáról, a nemzetközi fogathajtó versenyről, amely csütörtökön a díjhajtással vette kezdetét tudtuk meg Baranyai Antaltól a Rádió 7 délutáni kívánságműsorában.

Tapasztalatok külföldről Zákányszéken találkoztak a megye könyvtárosai

A tavalyi évben új épületrészbe költözött Zákányszéki Könyvtár adott otthont a 39. megyei könyvtáros napnak. A több mint száz könyvtáros előtt a spanyolországi tapasztalatairól tartott előadást Soós Csilla, a vásárhelyi könyvtár vezetője, de a hallgatók megismerhették skandináv kollégáik módszereit is, és téma volt az olvasóvá nevelés módszertana is.Fotóriporttal és hangfelvételekkel!

Törökök is ropták Algyőn

Ötödik alkalommal rendezi meg a Szeged Táncegyüttes Egyesület a Folk-Híd Nemzetközi Néptánc Fesztivált, melynek egyik állomása Algyő volt. Az érdeklődők csütörtök délután még egy török együttes produkcióját is megtekinthették.

Heves zivatarokat tol maga előtt a hidegfront

Száraz, meleg levegő áramlik Magyarország fölé csütörtök estig, majd éjszaka hidegfront közelíti meg az országot. A front előtt labilisabbá válik a légrétegződés, elszórtan heves záporokra, zivatarokra kell számítani. Zala megyében orkánerejű széllökések és jégeső kíséri a zivatart.

Huszonnégyen a búvárúszó vb-n Magyarországról

Közeleg a XVI. Uszonyos- és búvárúszó világbajnokság, amelynek Hódmezővásárhely lesz a házi gazdája. Az elmúlt hétvégén megrendezett a miskolci országos bajnokság után kialakult a magyar válogatott kerete. A nőknél 13, a férfiaknál 11 versenyző áll rajthoz a magyarországi viadalon, így 24 versenyző képviseli hazánkat.

Nem hallgatott a fiára, jól tette

Nagy örömmel fáradt be szerkesztőségünkbe Híres emberek Híres mondásai játékunk harmadik hetének nyertese, Szabó Ferencné Ilona, aki most jelképesen újra átvette nyereményét.

Cozma-ügy: Raffael és Németh életfogytiglanit kapott

Életfogytig tartó fegyházra ítélte a Cozma-gyilkosság első- és másodrendű vádlottját, Raffael Sándort és Németh Győzőt csütörtökön első fokon a Veszprém Megyei Bíróság. A harmadrendű vádlott, Sztojka Iván 20 évi fegyházbüntetést kapott.

Az élet bizonyította: a felelősségi lista nem a rászorulók ellen jött létre

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a következő közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe: Szeretnénk köszönetet mondani Jóri András adatvédelmi biztosnak, amiért felhívta a figyelmet a felelősségi lista elkészítése kapcsán a jogszabálysértés lehetőségére, azt azonban ő sem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a nyilvánosság erejével sikerült több, mint 280 visszaélőt kiszűrni és ugyanennyi ténylegesen rászoruló polgárt bevonni a város támogatási rendszerébe. Az élet tehát bizonyította: a felelősségi lista nem a rászorulók ellen, hanem értük jött létre, városunk pedig nem tesz mást, mint a jogkövető polgárok érdekeit védi.

Az oktatási modellt tanulmányozták Vásárhelyen

Csütörtökön Pesterzsébet alpolgármestere Földesi Gyula valamint a kerület oktatási szakemberei érkeztek Hódmezővásárhelyre, hogy a hódmezővásárhelyi oktatási modellt megismerjék. A politikus és a szakemberek emellett néhány a város látványosságaival is igyekeztek megismerkedni.

Emblémás lett Gyulán a hazai termelők áruja

Közvetlenül a boltok polcaira kerül a gyulai őstermelők áruja, melyet saját emblémával látnak el. Az önkormányzat azt reméli, minél több őstermelő kapcsolódik a kezdeményezéshez.

Csak formális a fenntartóváltás

A dóci óvoda története nem szenved hiányt a fordulatoktól. Mint most is, minden alkalommal a gyermekek érdekében történt a változás. Dóc kiemelt helyzetbe került mondta el Gubis Lászlóné.

Hétfőtől a felújított rendelőben gyógyítanak

Ünnepélyes keretek között adták át Maroslelén a megújult orvosi rendelőt június 23-án, csütörtökön. Dr. Martonosi György polgármester köszöntő beszédét követően az érdeklődők bejárták az épületet, így megtekintették a háziorvos, a fogorvos és a védőnő új irodáját is.

Folyamatosan zárják le a Dr. Rapcsák András utca páratlan oldalát

A Tornyai Városrehabilitációs Program keretében látják el díszburkolattal a Dr. Rapcsák András utcát. Egyelőre a Lázár utca és a PMK közötti területen dolgoznak, így az úttestből leválasztották a közös gyalogos és kerékpárutat. Szilágyi Tamás, a városfejlesztési csoport munkatársa felhívja mind a gyalogosok, mind a kerékpárosok figyelmét, hogy óvatosan közelítsék meg az említett szakaszt.

A kormány kiköltözhet a Parlamentből

A Fidesz és a KDNP közös javaslatban kezdeményezi pénteken, hogy a kormány 2014-ig költözzön ki az Országház épületéből. Az előterjesztők azt még nem tudják, hová költözne a kormány. A javaslatban szerepel, hogy a Kossuth tér a fővárostól az állam tulajdonába kerülne, zöld parkot alakítanának ki, és teljesen száműznék a kocsikat. A kormány megvárja a parlamenti döntést, és csak az után ad választ az elképzelésről az országgyűlésnek - reagált a határozati javaslatra csütörtökön Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő.

A cél adott: felújítanának a Domonkos Nővérek

Sok felújítást kellene végezni Hódmezővásárhelyen a Virág utcai óvoda épületén ahhoz, hogy a törvényeknek, előírásoknak megfelelő állapotban legyen. A vizesblokkok, a kiszolgáló helyiségek száma, nagysága nem megfelelő tudtuk meg Kakucs Adél Petra nővértől, az Árpád-házi Szent Margitról elnevezett Szent Domonkos Nővérek Apostoli Kongregációjának általános főnöknőjének helyettesétől. Ezért a rend gondolkozott azon, hogyan lehetne az épületet a 175 odajáró kisgyermek számára megfelelővé tenni.

Pénteken érkezik a hidegfront

Péntek délelőttig igazi hőségre kell számítani: 33-35 fokos csúcs hőmérsékletekkel. Hajnalban 19 fok lesz, a délnyugati szél megélénkül. Viszont péntek délutántól hidegfront érkezik - közölte Kacsari László amatőr meteorológus.

Hollandok Székkutason új modell az oktatásban

Testvér települési találkozót tartanak Vásárhelyen, ennek kapcsán egy oktatási konferenciára is sor kerül, melynek előzményeként csütörtökön délelőtt Rotterdamból érkezett pedagógusok látogattak Székkutasra. A holland nevelők előadást is tartottak a település tanárainak.

Tizennégy év fegyház a gyermekeivel fajtalankodó apának

Jogerősen tizennégy év fegyházra ítélte csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a jánoshalmai férfit, aki öt gyermekét hosszú időn keresztül embertelen körülmények között tartotta, s rendszeresen fajtalankodott két fiával és egy lányával.

Városok Ünnepét tartják Vásárhelyen

Június 24. és 26-a között rendezik meg Hódmezővásárhelyen a Városok Ünnepét, amely nemcsak testvérvárosi találkozó, hanem kulturális és szórakoztató programokat is kínál. A Rádió 7 Önkormányzati Napraforgó című magazinműsorában vendégeink voltak: Almási István, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város alpolgármestere és Varga Anikó szervező.

Tűzugrás és énekszó az algyői Szent Iván-éjen

Hagyományos rendezvény már az Algyői Tájházban a Napforduló Ünnep Szent Iván éj, melyet idén június 25-én, szombaton tartanak. Délután 4 órától természetesen éjszakába nyúlóan készülnek programokkal kicsiknek és nagyoknak tájékoztatott Bene Zoltán igazgató.

Csak a kijelölt helyeken fürödjünk!

A Szegedi Vízirendészeti Rendőrőrs felhívja a Tisza folyón fürdőzni szándékozó állampolgárok figyelmét, hogy lehetőség szerint a kijelölt fürdőzőhelyen fürödjenek.