A diéta hatásos fegyver lehet

Az epe a májban keletkezik, és a zsírmolekulák kisebb darabokra bontását végzi. Ez a sárgás-zöldes folyadék, és a vele kapcsolatos betegségek játszották a főszerepet a Rádió 7 Épkézláb műsorának június 20-i adásában.

Nem igaz, hogy az idő pénz!

Meg kell állni néha ünnepelni, ki kell szakadni, hátat kell tudni fordítani a rohanó világnak vélekedik Schäffer Erzsébet. Kisteleki látogatásán édesanyjáról, úti élményeiről vallott.

Elfogadták a devizahitelesek megmentését

Elfogadta a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló törvényt az Országgyűlés hétfőn. A jogszabályt 248 igen szavazattal, 60 ellenében, 40 tartózkodással fogadták el a képviselők.

Egyházi fotók egy héten át

Egyházi témákat boncolgatnak a vásárhelyi fotósok az idei fotószimpózium alkalmával a városban. Erről tartottak egyeztető megbeszélést hétfőn este az Emlékpontban.

Egészségtervről és közfoglalkoztatásról az ülésen

Soron következő rendes ülését tartotta a székkutasi képviselő-testület június 20-án, hétfőn a Művelődési Ház emeleti termében. A beszámolók mellett járdafelújításról is szó esett. Székkutas Község Önkormányzata 660 méter járdaszakaszhoz biztosít alapanyagot a lakosoknak.

Hoffmann Rózsa marad az oktatási államtitkár

Hoffmann Rózsa marad az oktatási államtitkár - közölte a miniszterelnök szóvivője újságírók előtt. "Az oktatási államtitkárt Hoffmann Rózsának hívják, és így fog ez maradni még hosszú időn keresztül" - mondta Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy "az oktatási államtitkár Orbán Viktor kormányfő egyik legközvetlenebb munkatársa. "

Ezüstérem Kiskundorozsmán

Hétvégén a Szeged Kiskundorozsma Kézilabda SE vendégeként szivacskézilabda tornán vettek részt a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club legfiatalabb játékosai. A kupán jellemzően 2002-ben született lányok szerepeltek, de a vásárhelyi csapatban két 2003-as játékos is lehetőséget kapott az idősebbek között. A négycsapatos tornát végül a második helyen zárták a lányok.

Van mire büszkének lenni

Másodikak lettek az Országos Diákolimpia Atlétika sportágában Onozó István hatodikos tanítványai. Élete talán legnagyobb sikerének nevezte a mostani eredményeket a kisteleki testnevelő.

Már az elején kell kezelni a problémát

Hivatásának egyik legfontosabb részének tekinti a gyerekek védelmét, és azt, hogy milyen úton haladnak a felnőtté válásuk során mondta Kistelek jegyzője. A Rádió 7 Napraforgó című magazinműsorában vendégünk volt dr. Somodi Lilla, Kistelek jegyzője.

Feltúrva az 1-es belvárosi vonala

A belváros forgalmát jelentősen megbolygató 1-es villamosvonal aszfaltmunkálatai már szinte a teljes Anna kút Aradi vértanúk tere közti szakaszon folynak. Munkagépek bontják a sínek közti burkolatot. A villamospótló járat kerülő úton közlekedik, a kiskörút Szentháromság utca Bécsi körút Boldog asszony sugárút vonalán.

Átlépte a tízezret a végelszámolások száma

Pénteken átlépte a tízezres határt az idén újonnan indított végelszámolási eljárások száma, az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint tavaly erre szeptember végéig kellett várni, ami jól mutatja, hogy gyors ütemben nő az ilyen módon bezáró cégek száma.

Biogázerőmű épül Szegeden

Az M43-as autópálya és a Sándorfalvi út kereszteződésében sertéshígtrágyából kinyert biogázra alapított, két különböző energiafajta (villany és hő) előállítására alkalmas megújuló kiserőmű létesül 1 milliárd 275 millió forintból. A beruházás az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával (625 millióval szállnak be) valósul meg, az összeg másik felét az FHB bank biztosítja hitel formájában.

Továbbra is biztosított a jogtiszta licenchasználat a hazai oktatásban

A tájékoztatás szerint a korábbi szerződés értelmében tavaly 1,5 milliárd forintba került a zárt forráskódú oktatási licencek beszerzése. A kormány által az idén kötött új megállapodás ehhez képest mintegy 400 millió forint megtakarítást eredményezett a költségvetés számára, és az új szerződés alapján a közoktatási és a felsőoktatási intézményekben 75 ezer felhasználó számára válnak elérhetővé a nyílt forráskódú szoftverek.

A fürdővárosból érkezett Misi bácsiék jól érzik magukat a vásárhelyi kempingben

Bár vásárhelyen a kisebb panzióktól a négycsillagos szállodáig széles palettából választhat a városba érkező, hol szeretné álomra hajtani fejét, a Török Sándor Strandfürdőt is üzemeltető városi cég, a Hód-Strand Kft. ügyvezetője, Varga Ferenc szerint a kempingre is szükség van a városban. Jól igazolja ezt a békési fürdővárosból, Gyuláról érkezett Misi bácsi és feleségének esete, akik egy hétre itt bérelnek faházat.

Türelmi időt kapnak a termelők

Módosult a zöldség, gyümölcs és a dohány szerkezetátalakítási támogatás igénylésének feltételeiről valamint a mezőgazdasági vállalkozások által csekély összegű (de minimis) támogatásként igénybe vehető intézményi kezességvállalásról szóló rendelet.

Tömni és fosztani is lehet a magyar libát

Megint magyarországi akciókba kezdett a Négy Mancs (Vier Pfoten) nevű osztrák szervezet. Míg 2008-ban a libatömés, most a lúdtolltermelés került a célkeresztjükbe, szerintük ugyanis a pihék élő állatokról történő szedése szenvedést okoz a ludaknak, bár élettani kutatások igazolják a szakszerű tollszedés fájdalommentességét.

Újabb nevezők a vb-re

Július 30-án Hódmezővásárhelyen megkezdődik a búvárúszó világbajnokság. Amit arról már dr. Nyíri Iván, a Magyar Búvár Szakszövetség elnöke a múlt héten beszámolt: új nevezési csúcs született, minden idők legnépesebb vb-jét rendezik a Csongrád megyei városban. 29 ország 302 sportolója regisztrált eddig a magyarországio eseményre.

Nagy Alex újabb győzelme

Vasárnap Nyáregyházán rendezték a magyar nyílt nemzetközi bajnokság negyedik fordulóját, ahol a vásárhelyi versenyző idén már másodszor szerezte meg a legrangosabb trófeát.