Az első az úgynevezett SZÉP-kártyák július elején készülhetnek el. Ha a parlament elfogadja az erről szóló jogszabályt, akkor a cégek 2012-től adókedvezménnyel, üdülési csekk helyett már csak ilyen kártyát adhatnak munkavállalóiknak mondta a Krónikának Szatmáry Kristóf, belgazdaságért felelős államtitkár.

Az üdülési csekket 2013-tól váltaná fel végleg az elektronikus Széchenyi-pihenőkártya. Az új cafeteria-elemet a munkáltatók 300 ezer forint értékben adhatják dolgozóiknak járulékmentesen, az üdülési csekkhez hasonló körülbelül 19 százalékos adóval. Lényeges változás azonban, hogy a rövidített nevén SZÉP-kártyát csak szálláshely-foglalással együtt lehet például fürdő vagy múzeumi belépő vásárlására, vagy éppen étkezésre használni.

A tervek szerint tette hozzá Szatmáry Kristóf további önálló cafeteria-elemek is lesznek, például a vendéglátás és szabadidős tevékenységek területén. Utóbbiba tartozna a fürdőlátogatás, erről azonban még folynak az egyeztetések. A SZÉP-kártyás fizetések után az elfogadóhelyeknek 1,5 százalék jutalékot kell majd fizetniük a kártyakibocsátónak.forrás: mr1.hu