Újabb szakaszához érkezett a szegedi 4-es villamosvonal február 15-én kezdődött rekonstrukciója. A régi sínek és a vágányok alapjának bontása miatt a kivitelező korlátozza a forgalmat a Murányi utca József Attila sugárútra kivezető szakaszán (lásd a térképet). Félpályás útzár lép életbe a szerdától előreláthatólag egy hétig. Március elején pedig a kereszteződést egy napra teljesen lezárják (munkafolyamatoktól függ, hogy pontosan melyik napon).

A félpályás útzár ideje alatt az átjáróban a József Attila sugárútról behajtóknak lesz elsőbbsége, ezért az ellenkező irányból kihajtóknak folyamatos torlódásokra kell számítaniuk. Ezek elkerülése érdekében a Murányi utca kivezető szakasza helyett javasolt útvonal a Makkosházi körút a Trencsényi vagy az Agyagos utcán keresztül. Ez utóbbi két utcát a Tölgyes utcán áthaladva a Szakolcai, Zsolnai vagy a Lomnici utcákon keresztül lehet megközelíteni.

A Murányi utcai átkelő megnyitására várhatóan március 8-tól kerül sor. Ekkortól a forgalom újra mindkét irányban használhatja az átjárót, de az ideiglenesen helyreállított burkolaton csak lassan lehet majd haladni.

A 4-es villamosvonal felújítása a 2012-ig európai uniós támogatással megvalósuló, 29,5 milliárd forint értékű Szeged elektromos tömegközlekedés-fejlesztése projekt része. Kivitelezési munkáit a nemzetközi közbeszerzési tenderen az MTV4 Konzorcium nyerte nettó 2,35 milliárd forintos ajánlatával; a cégtársulást a budapesti székhelyű Magyar Aszfalt Kft. vezeti, tagja a Tóth T. D. Kft. és Viv Zrt. A kivitelező elbont és újjáépít 5452 villamosvágányt és felsővezetéket, valamint 4 kitérőt. Felújítja a megállókat és a kapcsolódó közműveket, korszerű forgalomtechnikát telepít. Megépít 8740 négyzetméter aszfaltutat, 100 négyzetméter terelőszigetet és 4000 négyzetméter járdát.Forrás: szegedma