Tekintélyes égitestre akadtak a csillagászok, mely kialakulásakor 300-szor volt nehezebb a Napnál, és jelenleg 10 milliószor annyi energiát bocsát ki. Bár csak egymillió éves, alig van hátra még egyszer ennyi az életéből, s várhatóan egy hatalmas robbanásban fog majd megsemmisülni.

Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) 8,2 méter átmérőjű VLT jelű távcsöveivel és a Hubble-űrteleszkóppal a fiatal NGC 3603 és RMC 136a jelű csillaghalmazokat vizsgálták. A két objektum közül az első 22 ezer fényév távolságban található, tehát a saját galaxisunkban van – míg a másik 165 ezer fényévre, a Tarantula-ködben helyezkedik el, a Nagy Magellánfelhőben – utóbbi egyik kísérőgalaxisa a Tejútrendszernek.

Mindkét halmaz extrém csillagokat tartalmaz. Egyes tagjaik felszíne 40 ezer Celsius-fokos hőmérsékletű (a Nap 6000 fokos). Sok csillaguk közel tízszer nagyobb a mi Napunknál, és milliószor annyi energiát bocsát ki. Mind közül az R136a1 jelű égitest a legnagyobb tömegű – jelenleg 265 naptömeget nyom, és keletkezésekor ez az érték akár 300-320 naptömeg is lehetett. Sugárzása is felülmúlja minden korábban ismert égitestét, a Nap energiakibocsátásának 10 milliószorosát produkálja. A másik, NGC 3603 jelű halmazban talált csillagok közül a legnehezebb tömege 150 naptömeg körüli.

Az ilyen extrém nagy tömegű égitestek erős csillagszelek révén sok anyagot bocsátanak ki, és életük során erősen “lefogynak”. Az R136a1 még csak közel egymillió éves, de már leélte életének majdnem a felét, és eddig eredeti tömegének mintegy ötödét veszítette el – ez utóbbi is 40-50-szerese a Napénak. Ha az égitestet a mi csillagunk helyére raknánk, közel annyival lenne fényesebb a Napnál, mint amennyivel fényesebb a Nap a teleholdnál. Intenzív ultraibolya sugárzása lehetetlenné tenné a felszíni életet a Földön, erős gravitációs teréből adódóan pedig sokkal gyorsabban keringenénk körülötte – így egy év a jelenlegi naptár szerint csak három hétig tartana.

Az égitest felfedezése a csillagok fejlődését leíró elméletek pontosítása miatt fontos. A korábbi becslések alapján a 120 naptömeget tartották a csillagok lehetséges felső tömeghatárának – az új megfigyelés fényében ezt mindenképpen felül kell bírálni. Az ilyen extrém nagy tömegű csillagok megfigyeléséhez szerencse is kell, ugyanis életük “rövid”: néhány millió évig léteznek csak, ez alatt kell elcsípni őket a szakembereknek.

Forrás: Origo