Lakhmir Chawla aneszteziológus és munkatársai hét, súlyosan beteg haldokló agyi aktivitását mérték közvetlenül a halál beállta előtt, a fejre helyezett elektródák segítségével. Az elektroenkefalográfos (EEG) mérések lehetővé tették az egyes agyterületek működésének elemzését, így a kutatók utólagosan képet alkothattak arról, hogy mi megy végbe agyunkban a halál beálltának közvetlen közelében. A kutatóknak egy rövid, de jelentős aktivitásemelkedést sikerült kimutatniuk a vizsgálatban részt vevő betegek agyának bizonyos területein annak ellenére, hogy a páciensek vérnyomása és az agy általános aktivitása is fokozatosan csökkent.

A munkacsoport akkor kezdte a vizsgálatokat, amikor a betegeket mesterséges úton még sikerült életben tartani. Az agyi aktivitás emelkedését jelző tüskék az előagyban található idegsejtek hirtelen kisüléseit mutatták, melyek mindössze fél, illetve maximum három percig tartottak. A halál közelében tapasztalt idegsejtműködés EEG-mintázata pedig ahhoz hasonló volt, mint mikor tudatos, éber állapotban vagyunk. Agyunk ilyenkor úgynevezett gamma-hullámokat bocsát ki, amelyek a gyors elektromos hullámzást tükrözik (bővebben a gamma-hullámokról: A gamma-agyhullámok segítenek a figyelem összpontosításában). Miután megszűnt ez az aktivitásnövekedés, a betegeket halottnak nyilvánították.

A kutatás vezetője szerint az általuk megfigyelt EEG-tüskék feltehetően olyan agyterületekről származnak, amelyekben hirtelen oxigénhiány lép fel. Ez ingerli az idegsejteket, hiszen a bennük normális esetben fennálló feszültségkülönbség fenntartásához energiára van szükségük, amely oxigénből származik. Ahogy egyre kevesebb vér áramlik az agyba, és fogy az oxigén, az idegsejtek már nem képesek megtartani ezt a feszültségkülönbséget (ez az úgynevezett nyugalmi potenciál). Ennek hatására tüzelni kezdenek, ami dominószerűen terjed át az egyik idegsejtről a másikra. Ha a láncreakció azokat az idegsejteket is érinti, amelyek a memóriával állnak kapcsolatban, valóban előfordulhat az emlékek hirtelen felidéződése a halál pillanataiban.

Erről az élményről gyakran számolnak be olyanok, akiket újraélesztettek a klinikai halál állapotából. Eddig azonban még egyetlen alkalommal sem sikerült igazolni, hogy a jelenség mögött mérhető idegélettani folyamatok állnak. A mostani eredményekből ennek ellenére nehéz további következtetéseket levonni, ugyanis csak az előagy idegsejtjeinek aktivitását mérték (az előagy teszi ki agyunk legnagyobb részét: ide tartozik a nagyagy, a talamusz, a hipotalamusz és a limbikus rendszer, lásd az ábrán). Chawla és kollégái ezért egy olyan vizsgálatot szeretnének indítani a jövőben, amely kiterjed az agy teljes területére, emellett a mostaninál több haldokló beteget sikerülne bevonniuk.

Forrás: Origo