Hétfőn reggel a Duna menti vízgazdálkodási társulat két embere küszködött a kunadacsi és kunszentmiklósi birtokokat határoló csatorna zsilipjével. Az áteresztő zárólapjára azonban akkora víznyomás nehezedett, hogy a vastag rúddal megfeszített láncon sem bírták felhúzni.

Ugyanígy veselkedtek neki a többi áteresznek is, hol sikerrel, hol anélkül, az emelőorsókat ugyanis szinte mindegyik zsilipről leszerelték a fémtolvajok. Márpedig ha a csatornákban nem indul meg a vízáram, elhúzódik a környező mezőgazdasági területek szikkadása. Rapcsák József, az Alsó Dunavölgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kunszentmiklósi üzemmérnökségének csatornaőre körülbelül ezer hektárra becsüli a Kunszentmiklós, Szabadszállás térségében a belvízzel elöntött szántókat, réteket, legelőket.A települések belterületein kevésbé ismerem a problémákat, mert azok ott az önkormányzatokra tartoznak, viszont a határban elég súlyosnak látom a belvízhelyzetet, szinte az egész Felső-kiskunságban. Megteltek a csatornák, ahol pedig az emelőorsók hiányoznak, és nem sikerült fenyitni a zárólapokat, a zsilipek fölött már átcsapott a víz. Sokat számít, mi történik az elkövetkező két hétben. Ha ismét csapadékosra fordul az időjárás, rengeteg kár éri a szántóföldi kulturákat, a csatornák ugyanis csak a körülbelül 200-300 méteres sávban képesek leszívni viszonylag gyorsan a szántókon felgyülemlett felesleges vizet sorolta Rapcsák József.Glisics László a kunszentmiklósi városháza műszaki ügyintézője egész hét végén küzdött sokadmagával a bevízzel. A szombati hatalmas esőt nem bírták elnyelni a tasskertesi városrész körüli földek, s beköszönt a víz a lakóterületekre. A Gárdonyi, különösen pedig a Balogh József utcai ingatlanok összesen mintegy 30-40 lakóház került közvetlen veszélybe, körüttük több hektáros tavak alakultak ki, néhol megteltek a pincék. Komolyabb károkról eddig nem tudunk, csak egy lakatlan épület fala dőlt ki az Apostol Pál utcában.

Vasárnap hat szivattyú dolgozott Tasskertesen, átvágtuk a városrész alatti csatorna töltését, a lakókat pedig ellátta homokzsákokkal és homokkal a katasztrófavédelem valamint az önkormányzat. Lassan apad a víz az ipari park környékén, a bügei részen, úgy látom, ha nem hull addig jelentős eső, a jövő hét közepére normalizálódik a helyzet. A kecskeméti tűzoltóságtól kölcsön kapott két szivattyút tudjuk nékülözni, azokat hétfőn azonnal be is vetették Izsákon a szabadszállási tűzoltók.
Háztáji présekbe szerelték

A nehéz zsilip-zárótesteket mozgató fémorsók mindig kelendőek voltak a feketepiacon. Hajdan többnyire a téeszek traktorosai fújták meg azokat leleményesen, sokféle célra tudták használni a háztájiban, például présekhez. Ez idő tájt a fémgyűjtők zsákmányolták a zsilip alkatrészeket. Múlt időben beszélhetünk mert szinte minden vízállásszabályzót tönkre tettek.Forrás: baon.hu