A fenn említett kreativitásból nem volt hiány a PMK-ban, a gyerekek között volt papagáj, Földgömb, környezetvédelmi aktivista, Madame Pompadour (az ő bőrébe egy kisfiú bújt!), barokk lány, strucc, gyilkos galóca és még láthatatatlan ember is.
Volt olyan is, aki életét könyvbe foglalta, és ezt meg is mutatta a közönségnek. A nagyon ötletes jelmez neve: `Az életem nyitott könyv`. Emellett találkozhattunk matek füzettel is, amiben csodák csodájára nem volt kész a lecke.
A jelmezeseket természetesen a teljesség igénye nélkül soroljuk, de a zsűrinek tényleg nem volt könnyű dolga, mert a legjobbak közül kiválasztani egy-egy még jobbat elég nehéz feladat.
Miután az egyéni jelmezesek felvonultak, a Hódkristály Mazsorett csoport szórakoztatta a közönséget, majd következtek a csoportos produkciók.
A városi farsang még ezekben a pillanatokban is tart, így eredményekről csak később tudunk beszámolni!

A zsűri tagjai:
Daru Éva: a zsűri elnöke, a Gyermekkönyvtár munkatársa
Napkori Mónika: Diákönkormányzat részéről
Szőke Gizella: a Kalmár Zsigmond Szakközépiskola munkatársa

Fekete Evelin