Pirner Alma tavaly év végén egy 42 állomásos kanadai turnén vett részt, ahol légtornász és rúdtáncos produkciókat adott elő. A fellépéssorozat nagy sikert hozott, azonban a szépség túlerőltette magát és komoly fájdalmakkal küzdött. Idehaza fordult orvoshoz, aki azonnal eltiltotta a színpadtól. Mint kiderült, Alma lovaglóizmának rostjai szakadtak el, ráadásul korábbi sérülések már hegesen forrtak össze, ami tapintással is érezhető volt.
– Mivel már régebben is voltak hasonló sérüléseim, úgy tűnik, hogy a lovaglóizmom a gyenge pontom – mondta szomorúan Pirner Alma. – Jelenleg több hetes lézeres és ultrahangos kezelésen veszek részt, emellett speciálisan nyújtom és jegelem a lábaimat, de ha nem javul az állapotom, akkor műtétre kerül sor.
A legrosszabb forgatókönyv szerint Almát akár örökre eltilthatja az orvos a rúdtánctól és a légtornász produkcióktól. Ez néhány héten belül ki fog derülni. Alma addig sem hajlandó az ágyat nyomni! Folytatja a tanítást, illetve a trénerképzést, és hamarosan Kecskeméten nyit új táncstúdiót, ahol egzotikus táncot és rúdtáncot lehet majd tanulni. Közben két új rúdtáncos mozgásforma kifejlesztésén dolgozik: az egyik egy erőnléti edzés, a másik pedig a poledance pilates, ami a tengerentúlon már rendkívül népszerű.
Forrás: STOP/pirneralma.hu