A neandervölgyi ember negyedmillió évvel ezelőtt már használta a vörös okkert, sok tízezer évvel korábban, mint eddig feltételezték - derítették ki a Leideni Egyetem kutatói, akik vizsgálataikat az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS-ban ismertették.
Rettegve indulnak munkába a „vécés nénik” Kiskunfélegyházán. Félnek, mert nap, mint nap fenyegetik, szidják őket. Arról nem is szólva, hogy egyre többen fizetés nélkül távoznak – panaszolta lapunknak egy neve elhallgatását kérő asszony, aki az egyik városközponti illemhelyen dolgozik.
Ez a hétvége sem lesz eseménytelen. A Kosokra rátör a rendrakási mánia, a Szűzek csalódhatnak, a Vízöntő jegy szülöttjei pedig nem nyughatnak. Pontosan kire mi vár? Tovább kattintva elolvashatja!
Lemondott Fidesz- tagságáról péntek délután az a sarkadi önkormányzati képviselő, akit azzal gyanúsítanak, hogy eltulajdonított egy árazókészüléket a helyi bevásárlóközpontból.
Hatvanhét éve szabadult fel a leghírhedtebb náci láger, az auschwitz–birkenaui haláltábor. Pénteken, az Egyesült Nemzetek Szervezete által elfogadott emléknapon rendhagyó történelemórákkal és filmvetítéssel várták az Emlékpont történészei a hódmezővásárhelyi diákokat a Magyar Tragédia 1944. kiállítóhelyen – mondta el Blazovich Péter, a közgyűjtemény vezetője.
A megszokott szendvicsünket is elkészíthetjük egészségesen, hiszen ma már kaphatók diabetikus, szénhidrát csökkentett termékek. Ezeket ismerhették meg a szombati Családi Magazin hallgatói Gulyás-Szabó Gergelynek, a Rónasági Gasztro Sütőipari Kft. ügyvezető igazgatójának köszönhetően.
A mezőgazdaságért felelős államtitkár jó esélyt lát arra, hogy 2014-15 helyett 2020-ban szűnjön meg az Európai Unióban a cukorkvóta; Czerván György erről egy pénteki fórumon beszélt a Győr-Moson-Sopron megyei Szilben.
Szabadlábon védekezhet az a gerendási, 84 éves idős asszony, aki ellen halált okozó testi sértés bűntett elkövetése miatt indított büntetőeljárást a rendőrség.
A World Trade Center ikertornyaiból származó négy acéldarabot adományoztak a New York-i tűzoltók Budapest, Hatvan, Kecskemét és Kiskunfélegyháza tűzoltóságának a magyar és amerikai tűzoltók bajtársi kapcsolata jelképéül – tájékoztatott Mészáros Zoltán, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság sajtószóvivője.
A hónap végéig, azaz január 31. éjfélig lehet postázni a 2011 negyedik negyedévére vonatkozó, a baromfi, illetve a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatási kérelmeket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) megyei kirendeltségeihez - közölte legfrissebb tájékoztatójában a Magyar Agrárkamara az MTI-vel.
Nyolcvankét esztendős korában, súlyos betegségben elhunyt Rózsavölgyi István hétszeres világcsúcstartó, olimpiai bronzérmes középtávfutó - erről a család tájékoztatta pénteken az MTI-t.
Két hónap áll rendelkezésére Magyarországnak és további több mint tíz tagállamnak arra, hogy válaszoljon az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárására, amit a tojótyúkok nem megfelelő tartási körülményei miatt indított a testület - tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI-t.
Csökkentette 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol, a 95-ös benziné nem változott. A mostani csökkentéssel a gázolaj átlagára 444 forintra mérséklődött, a benziné 428 forint maradt.
Főként a Tiszántúlon, illetve az Alföld egy nagyobb részén tartós alacsonyszintű rétegfelhőzetre kell számítani, másutt eleinte csak fátyolfelhők lesznek az égen, csaknem zavartalan napsütéssel indul a nap. A délelőtti órákig foltokban erősen párás lesz a levegő.
Továbbra is számítani kell sebességkorlátozásra az algyői Tisza-hídon és a nedves, kátyús utak is nehezítik a közlekedők dolgát.
Bár tudományos elismertsége magas fokú, mégis súlyos problémákkal küzd a magyar pszichiátria - hangzott el pénteken Debrecenben, a Magyar Pszichiátriai Társaság vándorgyűlése kapcsán tartott sajtótájékoztatón.
Gyula és Arad négy közös európai uniós programot valósít meg mintegy 800 millió forintból, a beruházások erősítik a két város közötti üzleti és turisztikai kapcsolatokat - pénteken Gyulán a két város vezetése újabb tervekről egyeztetett a "Kézfogások" elnevezésű együttműködés fórumán.
Ismeretlen tettesek kitépték a földből a magyar áldozatok emlékére állított keresztet azon a helyen, ahol a második világháború végén a bevonuló partizánok nyomán felálló új szerb hatalom haláltábort létesített, ahová német és magyar internáltakat hurcoltak - adott hírt pénteken az újvidéki Magyar Szó című lap.
A holokauszt nem a zsidóság, hanem az emberiség tragédiája - mondta Rétvári Bence a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján, pénteken Budapesten.
A Rádió 7 délutáni kívánságműsorában rendszeresen kérnek egy - egy remek ABBA slágert. Jó hír a rajongóknak, hogy hosszú idő után egy eddig nem hallott szerzemény kerül majd hanghordozóra.
A meteorológiai előrejelzések szerint az eddigi enyhébb téli időszakot az elkövetkezendő napokban és hetekben felváltja a zord, hideg, csapadékos téli időjárás. Ennek során a várható maximális hőmérséklet lecsökkenhet nappal -5, éjszaka akár -15 fokra is.
Sok minden nem szemét, ami a kukába kerül. Kis odafigyelést igényel csupán, hogy szétválogassuk a még felhasználható hulladékot. 2012. február 1-jétől Kisteleken is elindul a szelektív hulladékgyűjtés - erről és más aktuális témákról is beszélt dr. Somodi Lilla Kistelek város jegyzője a Rádió 7 kisteleki Napraforgó műsorában.
Közel háromszáz határon túli magyar tett állampolgársági esküt pénteken a Fekete Sas dísztermében rendezett ünnepségen. A vendégeket köszöntő dr. Kószó Péter alpolgármester kijelentette: a hazaszeretet ma különösen fontos, hogy a világban saját értékeink szerint élhessünk, nem pedig idegen hatalmak értékei szerint.
KÉPGALÉRIÁVAL!
A komoly alváshiánytól érzékenyebbek az emberek az ételek látványával szemben, éhesebbé teszi őket, mint amilyenek valójában.
A fenntartóváltás indokolja és a megyék konszolidációjáról szóló törvény szabályozza a megyei intézményfenntartó központok által átvett iskolák esetén az intézményvezetői pályázatok kiírását. Csongrád megyében ez nyolc oktatási intézményt érint: hét középiskolát és egy alapfokú gyógypedagógiai intézményt. Az esetleges igazgatóváltás az iskolákban semmiféle fennakadást nem okozhat, hiszen a jelenlegi vezetők megbízottként augusztusig mindenképpen irányítják az intézményüket.
Lopás bűntette miatt indított büntetőeljárást a Szegedi Rendőrkapitányság az ellen a 26 éves férfi ellen, aki a megalapozott gyanú szerint két csaptelepet, két radiátort és egy radiátor szerelvényt tulajdonított el a szegedi Csongrádi sugárút egyik üresen álló lakásából.
Az elkövetéstől számított öt percen belül elfogták a szentesi rendőrök azt a fiatalembert, aki egy késsel rabolt ki egy élelmiszerüzletet a település belvárosában tegnap este. Az elkövető apja ruháit vette fel, hogy megtévessze a rendőröket.
Csaknem duplájára, akár 8 százalék fölé is emelkedhet a vállalatbedőlések aránya az európai közép- és nagyvállalatok körében, mivel a kereskedelmi bankok minimálisra csökkentették vállalatfinanszírozási tevékenységüket - vélekedik a Solar Capital Zrt. MTI-hez eljuttatott elemzésében.








